HU
Sajtómegjelenések

A kommunikáció szelid útjai

2016.04.26.
Érdekel, hogy a hétköznapi konfliktusok hogyan alakíthatók át nyugodt hangvételű beszélgetésekké? Esetleg megtanulnád, hogyan állhatsz ki önmagadért anélkül, hogy másokon átgázolnál? Akkor lehet, hogy az erőszakmentes kommunikáció módszerét (vagy ahogyan a módszert ismerői nevezik: EMK-t) neked találták ki. Az EMK szemléletről a módszer egyik hazai képviselőjével, Rambala Évával beszélgettünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba az erőszakmentes kommunikáció módszerével, mi fogott meg benne?

Amikor az első képzésre elmentem, amit Marshall Rosenberg tartott 1996-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia dísztermében, nem tudom, hogy a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia vonzott-e jobban, vagy az erőszakmentes kommunikáció… Viszont ezen a képzésen megfogott egy gondolat, ami így szól: ha valami nem tetszik, azt mondd ki. Ez teljesen ellentétes volt azzal, amit otthon a szüleim, az iskolában pedig a tanáraim próbáltak a fejembe sulykolni, vagyis hogy viselkedjek, legyek kedves, udvarias. Idejött Budapestre egy hatvan év fölötti amerikai pszichológus, és azt mondogatta, hogy ha valami nem teszik, mondjam ki. Kicsit nehéz felfogású voltam abban az időben, mert a mondat második felét már csak a második képzésen hallottam meg: ha valami nem tetszik, mondd ki, de anélkül, hogy bántanál. Például tegyük fel, hogy késtem fél órát. Hogyan tudsz őszinte lenni és elmondani, ami a szívedben van, anélkül, hogy azt mondanád, milyen szívtelen alak vagyok, amiért még arra sem voltam képes, hogy telefonáljak. Ha túlzottan leegyszerűsítem, akkor számomra arról szól az erőszakmentes kommunikáció, hogy ilyen nehéz helyzetekben hogyan tudok emberségesen, kulturáltan, szeretettel (megfelelő rész aláhúzandó) kommunikálni.

 

Mit takar az erőszakmentes kommunikáció? Vagy talán jobb, ha ott kezdjük, hogy mi jellemzi az erőszakos kommunikációt?

Személyes meggyőződésem szerint, amikor valamit nem szeretetből teszek, akkor az erőszakot terjesztem a Földön. Ebben persze az is benne van, hogy ha például pusztán kötelességtudatból bemegyek az iskolába, akkor is az erőszakot terjesztem a Földön. Amikor erőszakmentes kommunikációról beszélek, egy hosszú távú célról van szó. Arról, hogy felnőttként, amikor már nagyobb ráhatással lehetünk az életünkre, mint kamaszkorunkban, elérjük, hogy egyre több dolgot szeretetből tegyünk.

 

Tehát nem csak a kommunikációra vonatkozik az erőszakmentesség, hanem minden dologra, amit teszünk?

Az erőszakot nem csak úgy definiálom, hogy valami olyat teszek, ami téged sért. Ez a szemlélet arra is kiterjed, ahogy önmagamról gondolkodom. Tehát ha azt gondolom magamról, hogy hülye liba vagyok - ami az egyik kedvenc gondolatom volt régebben, és néha még most is becsúszik – akkor szintúgy az erőszakot terjesztem. Azért fontos, hogy mit gondolok, mert a kommunikációnk 80 százaléka nonverbális. Minél több kritikus gondolatom van, annál agresszívabb lesz a nonverbális kommunikációm, hiába használok szép jeleket. Bármikor, amikor a cselekedetem motivációja félelem és nem szeretet (most erre a két alapvető érzésre sarkítok), akkor az erőszakot terjesztem a Földön.

Egy 21. századi nagyvárosi embernek nincs könnyű dolga, ha ezt a harmóniát a gondolatai és a cselekedetei között meg akarja teremteni.


Egy kis faluban nőttem fel, földig ért a mezítlábas lábam. Számomra Budapest a világ legcsodálatosabb városa. Azt gondolom, hogy a nagyvárosi létformának ugyanannyi előnye van, mint hátránya. Popper Péter mondta a stresszel kapcsolatban, hogy könnyebb megőrizni a szüzességünket egy kolostorban, mint egy bordélyházban. Stresszmentesen élni Budapesten vagy egy nagyvárosban, szerintem kihívás és sokkal inkább tőlem függ, mint a környezetemtől. Szerintem a mai létforma sokkal több szabadságot ad nekünk, csak a szabadság mellé nagyon sok vágyat és kívánságot kaptunk. A fejlődés következő foka szerintem az, hogy megtanuljam eldönteni, mely vágyaimra mondok igent és mire mondom azt, hogy nem fontos.

 

Beszéljünk egy kicsit ennek a szemléletnek a praktikus oldaláról! Ha valaki érzékeli az életében, hogy nem mennek jól a dolgok, nem tud úgy kommunikálni, ahogyan szeretne, számára mit adhat ez a módszer?

Például képzeljük el, hogy egy fontos ember vagyok az életedben, aki valami neked nem-tetsző dolgot tett. Ha lenyeled ezt a békát, akármilyen kicsi béka is, akkor egy lépéssel eltávolodsz ettől az embertől. A nagyon sok kibeszéletlen apró konfliktus egy idő után egy heggyé vagy óceánná tud alakulni. Az első lépés, amit az erőszakmentes kommunikációban használunk a megfigyelés: elmondjuk pontosan mi történt. A megfigyelés előjel nélküli, abból még nem tudjuk, hogy köszönetnyilvánítás lesz vagy nemtetszés-nyilvánítás. A következő lépés, hogy tudatosítom magamban, az érzéseimet és szükségleteimet. Az érzésem gyökere nem a másik emberből jön, hanem belőlem méghozzá azért, mert valamilyen szükségletem nem elégült ki. Ez a szükséglet lehet például barátság, biztonság, valahova tartozás. Tehát ha egy számomra fontos ember olyat tesz, ami nekem nem tetszett, például mondhatom azt, hogy ezzel kapcsolatban van bennem egy adag félelem és bizonytalanság. A saját sebezhetőségemet fejezem ki, és nem azt mondom el, hogy mi bajom van a másikkal. Nem azt mondom, hogy hé, kisanyám, miért nem hívtál fel négy napig? – ebből a másik támadást hall ki. Ehelyett őszintén elmondom, hogy mi az, ami bennem történik. A negyedik lépés: a kérés. Megfogalmazom a másik ember számára, hogy mi az, amit szeretnék. Ezzel a négyes alapsémával dolgozunk: megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés. Mielőtt kinyitnám a számat, végiggondolom ezeket a másik emberrel kapcsolatban is, hogy megtudjam, mi volt az, ami az ő tetteit motiválta. Minél többször vagyok képes végigcsinálni ezt a lépéssort, annál inkább kapcsolatba kerülök önmagammal. Az erőszakmentes kommunikáció abban segít, hogy mindig ki tudjam mondani, hogy vagyok, hogy merjem elhinni, minden helyzetben megszólalhatok, és minden helyzetben van egy kulturált módja annak, hogy őszintén elmondjam, mi az, ami bennem van.

 

Azon túl, hogy az erőszakmentes kommunikáció segít egy jobb viszonyt kialakítani önmagunkkal és a környezetünkkel, milyen további hatása lehet a közösségek életére?

Itt van például az erőszakmentes kommunikáció hálózat. Ami miatt imádok ennek a közösségnek a tagja lenni, az az, hogy ha valaki olyat tesz, ami nekem nem tetszik, és nehezen tudom elképzelni, hogy a tettében lenne bármiféle irántam való gondoskodás, abban legalábbis biztos lehetek, hogy szándékában áll ezt megtanulni. Ha nem így lenne, akkor nem lenne a közösség tagja. Nagyon nagy biztonságérzetet jelent egy olyan közösség részesének lenni, amelyben elhiszem, hogy a másik számára az én jóllétem is fontos, még akkor is, ha toporzékolás közepette éppen nem tud rám figyelni.

De van egy másik közösség is, amiben nagyon aktív vagyok, ez egy pici iskola egy 2000 fős faluban. Ebben az iskolában az igazgató úr kitalálta, hogy mindenki erőszakmentes kommunikációt fog tanulni. Persze vannak pedagógusok, akiknek a szemléletmódjától ez a módszer nagyon távol áll. De az valahogy mégis kihat az egész pedagógus-közösségre, hogy az iskolában már van egy kritikus tömeg, és vannak pedagógusok, akik hisznek ebben a módszerben. Nagyon kíváncsian várom, hogy mi lesz hat év múlva azokból a ma másodikos gyerekekből, akik most megtanulnak kiállni magukért.

 

Takács Viktória írása