HU

Gyermeknevelés

Működik az Erőszakmentes kommunikáció gyerekekkel is?

Igen! HA leveszem a címkét a fejéről, hogy ő egy gyerek, és elkezdem az embert látni benne, és hajlandó vagyok a saját emberségem is megmutatni, ahelyett hogy szülőként viselkednék.


Ez azt jelenti, hogy teljesen egyformán kommunikálok a 3 éves emberrel és a 43 éves egyetemi professzorral?

Igen is, meg nem is.  Igen, mert lényegében azt mondom el, hogy mi él a szívemben, és megtippelem, hogy mi élhet a másik szívében.  Nem, mert más kifejezéseket használok.  Minden helyzetben azokat a szavakat igyekszem megtalálni, amelyekkel leginkább eljuthatok a beszélgetőtársam szívéhez.  Például az egyetemi professzornak azt mondom, hogy számomra nagyon fontos az autonómiám.  A 3 évesnek pedig azt, hogy  most szeretném én eldönteni, hogy mit mikor teszek.  Gondolom ugyanez neked is fontos, hogy bizonyos helyzetekben te dönthesd el, hogy mit csinálsz. 


A gyerekeknek is ugyanazok a szükségletei, mint a felnőtteknek?

Igen, alapvetően igen, csak más megoldási stratégiával valósulhat meg.  3 évesen a szabadság megnyilvánulása lehet, hogy ő dönti el melyik játékkal játszik a játszótéren, miután minden rendelkezésre álló játékot bemutattunk neki, és ő már kipróbálta.  13 évesen mondjuk azzal gyakorolhatja a szabadságát, hogy eldönti melyik filmet nézi meg a moziban, melyik barátjával.  23 évesen meg azt, hogy hova menjen nyaralni az adott anyagi lehetőségeken belül.


Nem nagyon engedékenyek az Erőszakmentes kommunikációt használó szülők? 

 A javaslatom, hogy soha ne add fel a szükségleteid, de legyél rugalmas a megoldási stratégiákban.  Ezt egyébként javaslom minden helyzetben a másik fél korától függetlenül.

Meggyőződésem szerint túl nagy szabadságot adni a gyereknek ugyanolyan káros, mint túl keveset.

 

Hogyan dönthetem el, hogy mennyi a megfelelő szabadság? 

Megérzésre.  Ez függ a szülő és a gyerek személyiségétől is.  A fontos az, hogy a körülöttünk élő gyerekek mindig tudják, a velük való kapcsolat számunkra fontos, szeretjük őket, és határozottan kiállunk a saját határaink betartásáért. És folyamatosan egyre nagyobb szabadságot és felelősséget is kapnak.

 

Hogyan értelmezzük az erő használatát az Erőszakmentes kommunikáció szempontjából?

Nagyon fontosnak gondolom még megemlíteni a különbséget az erő védelem vag büntetés céljából történő felhasználása között egy konkrét példán keresztül.  Amikor látok egy 3 évest rohanni a forgalmas úttest felé, ahol nagy valószínűséggel baleset érheti, akkor mindenképpen fizikai erőt használok annak érdekében, hogy megakadályozzam a bajt.  Ha eközben azt mondogatom, hogy ő milyen rossz kisgyerek, akkor az erőmet büntetésre használom, ha meg azt, hogy mennyire megijedtem és számomra mennyire fontos mindannyiunk biztonsága, akkor az erőmet védelem céljára használom. 


Ez úgy tűnik, mintha csak kommunikációs kérdés lenne, de valójában ha azt gondolom, hogy ez a kölyök már megint valami rosszat csinált, akkor elkezdem szidni. Ha arra gondolok, hogy ő ezt még nem tudta eddig megtanulni, és képes vagyok kapcsolódni a bennem élő esetleges óriási félelemmel, akkor ennek megfelelően szólalok meg.